Felpillantó

Sötéten villogott a szeme, ahogy visszanézett, mielőtt bevágta az ajtót.

Mindenféle a kavargott. A felhők az égen. A tehetetlen kétségbeesés bennem.  A gyomrom. A sok-sok teendő a fejemben, mint egy fajta menekülési útvonal.

Mindig is a mosogatásba menekültem. Egy kis mosogatás, zenehallgatással. Részemre a legjobb recept, ahhoz, hogy:

  1. Jobban érezzem magam, hiszen, ím,mosogatok, azaz valami hasznosat csinálok.
  2. Szépen belefeledkezzem, és töröljem a fejemből a súlyosabb gondolkoznivalókat, szembenéznivalókat.

Így hát, mindig is csak történtek velem a dolgok. Igyekeztem hátrafele nézni, a mosogatásra figyelni. Miközben azért mégiscsak én voltam a rohanó kocsi/dolgok volánja mögött. Kicsit random kapogattam a kormányt jobbra-balra, szenvedve attól, hogy fogalmam sincs, merre megyek.

Csak mostanában veszem a bátorságot, hogy néha-néha felpillantsak, arrafele, amerre esetleg tartok. Meg is ijedek, hiszen világos, hogy már réges rég fel kellett volna pillantani. Ijesztő, hogy én vagyok a volán mellett. Vissza is temetem magam gyorsan a mosogatásba. Aztán nagy félve még egyszer feltekintek. Aztán megint vissza. El is fáradok rendesen ezektől a felpillantásoktól.

Aztán arra gondolok, ha nem villogott volna sötéten a szeme, ha nem vágta volna be az ajtót, talán soha eszembe nem jutott volna felpillantani.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s

Create your website with WordPress.com
Get started
%d bloggers like this: